A Tesla inkább Berlint választotta

Berlin mellett építi fel első európai üzemét a Tesla – jelentette be Elon Musk (képünkön), az elektromos autókat gyártó amerikai társaság vezetője a német fővárosban. Musk a Bild című lap és autós magazinja, az Auto Bild közös autóipari elismerése, a Das Goldene Lenkrad (Az arany kormánykerék) nevű díj átadó gáláján elmondta, hogy a készülő új berlin-brandenburgi nemzetközi repülőtér (BER) közelében építik fel első európai – és a sanghaji üzem után második Amerikán kívüli – gyárukat. Az üzemben akkumulátorokat és meghajtási rendszereket gyártanak majd és kocsikat szerelnek össze. Az első autó…

Read More

IATA: a biometrikus azonosítás növelheti a repülőterek hatékonyságát

A biometrikus azonosítástól remélik a légiközlekedési szakértők, hogy jelentősen növeli a légikikötők hatékonyságát, és ezzel fel tudják venni a versenyt az utasforgalom növekedésével – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) varsói, Global Airport and Passenger Symposium nevű, az utasélmény fejlesztésére fókuszáló konferenciáján. Nick Careen, az IATA utas- és áruforgalomért felelős vezetője előadásában azt hangsúlyozta, hogy a szervezet a következő 10-15 évre jelentős, évi négy százalék körüli átlagos forgalomnövekedést prognosztizál, ekkora mértékben viszont nem lehet fejleszteni a repülőtereket, mert azok építése a túlszabályozottság miatt is nehézkes és lassú. A…

Read More

A csehek bevásárolták magukat a német Metro AG-be

Mintegy harminc százalékos részesedést szerzett a Metro AG német kereskedelmi üzletláncban a cseh EP Global Commerce (EPGC) befektetői csoport. A cseh Daniel Kretinsky és a szlovák Patrick Tkác milliárdosok tulajdonában lévő EPGC ezzel a Metro AG legnagyobb részvényesévé vált. Az EPGC eddig a részvények 17,52 százalékát tartotta kezében – közölte Daniel Castvaj, az EPGC szóvivője. Az EPGC azzal növelte részesedését a Metróban, hogy megvette a német Haniel vállalat 44,95 millió darab részvényét. A tranzakció értékét, amely november 6-án lép életbe, nem hozták nyilvánosságra. Az EPGC tavaly lépett be a Metro részvényesei…

Read More

A Ryanair lengyel leányvállalata, a Buzz üzemelteti decembertől a légi cég budapesti bázisát

A Ryanair lengyel leányvállalata, a Buzz üzemelteti december 1-jével a cég budapesti bázisát – közölte az ír diszkont légitársaság. Az AIRportal.hu légiközlekedési szaklap azt írta, hogy az átadás után nem változik a légitársaság kínálata, sem a járatokban, sem azok számában nem lesz változás. A váltás egyik oka, hogy a Lengyelországban bejegyzett Buzz alacsonyabb költségszinttel üzemel, mint a Ryanair, így továbbra is versenyképesek maradhatnak a kelet-közép-európai piacon, ahol fő versenytársuk a magyar hátterű Wizz Air. A varsói székhelyű Buzz korábban Ryanair Sun néven működött, tavaly március végével kezdtek üzemelni. Jelenleg hét…

Read More

Bővítik a prágai Václav Havel nemzetközi repülőteret

Kibővítik és korszerűsítik a prágai Václav Havel nemzetközi repülőteret, hogy 2035-ben már évi 23 millió utas kezelésére legyen alkalmas – közölte Václav Rehor, a Letiste Praha részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke. A repülőtér az idén 17,7 millió utast kezel, 5,8 százalékkal többet, mint tavaly.Václav Rehor szerint a repülőtér jelenleg kapacitáshiánnyal küzd, az idén a leszállások mintegy tíz százalékát volt kénytelen emiatt elutasítani. Az utasforgalom növekedése 2013 óta folyamatos. A repülőtér legnagyobb beruházása az új le-, illetve felszállópálya megépítése. Ez párhuzamos lesz a jelenlegi pályával. További komoly fejlesztés lesz a biztonsági ellenőrzések központosítása…

Read More

Az Airbnb egyértelmű szabályozását szorgalmazza az EU-nál Ausztria

Állásfoglalást nyújtott be a Régiók Európai Bizottságához az osztrák főváros kezdeményezésére több európai nagyváros, ebben a digitális gazdaság átfogó jogi szabályozását és a szabályok betartatását lehetővé tevő, egyértelmű, végrehajtható rendelkezéseket követelnek – közölte Bécs Külképviseleti Irodája. A közlemény szerint a kedvelt turisztikai célpontok a szabályoknak ellenszegülő szállásközvetítő oldalak miatt nemcsak adóbevételektől esnek el, de ezek idővel a helyi lakáspiacokat is átrendezik. A városok frekventált részeiről kiszorulnak a helyi lakosok, mert ezeket a lakásokat inkább turistáknak adják ki. Párizs központjában például a lakások több mint negyedében már nem helyiek laknak. Mivel…

Read More

Átadnak egy újabb szakaszt az M0 déli szektorában

A napokba átadtak egy újabb szakaszt az M0-s autóút déli szektorában — közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A közlemény szerint az M6 autópálya és a 6. sz. főúti csomópont (14+500 – 11+650 kilométer) közötti szakaszon újabb három kilométeren két forgalmi sávban haladhat a forgalom a bal pályán. A szakemberek szombaton megkezdték a terelés kiépítését. Kitértek arra is, hogy tervezetten november második felében az M5 felé vezető oldalon a M6 autópálya és a 6. sz. főúti csomópont között a forgalmi irányokat eddig elválasztó beton terelőfalakat is eltávolítják, így már azon…

Read More

Ganz egal: nem bocsát el a győri Audi, csak csökkenti a határozott idejű munkaszerződéssel dolgozók számát

Az Audi Hungaria Zrt. nem bocsátja el munkavállalóit, azonban a határozott idejű munkaszerződéseket – ahogy korábban is – korlátozott számban hosszabbítja meg a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően — közölte a győri székhelyű vállalat. A motorgyártásban a hagyományos típusok közötti eltolódások és a kisebb komplexitású, új elektromotorok gyártásának térnyerése kihat a létszámigényre, így a foglalkoztatási struktúrára is, azonban a vállalat erre az új kihívásra a következő öt-hat évben készül majd fel – jegyezték meg. Közlésük szerint a járműiparban, a konszernben és az Audi Hungariánál is zajlik…

Read More

Árat emel a DHL Express

A DHL Express Magyarország Kft., az expressz szállítmányozási piac meghatározó szereplője, árváltozást jelentett be: 2020. január 1-től a nemzetközi és belföldi szolgáltatások esetében átlagosan hét százalékkal emelkednek a szolgáltatások árai 2019-hez képest. “A DHL Express célja, hogy olyan kiváló színvonalú és hosszútávon fenntartható megoldásokat nyújtson partnereinek, ahol saját üzleti igényeik szerint alakíthatják szolgáltatásainkat. Ennek egyik előfeltétele, hogy hálózatunk fejlesztését célzó befektetéseket hajtsunk végre” – mondta Bándli Zoltán (képünkön), a magyarországi DHL Express ügyvezető igazgatója. „Az éves áremelés lehetővé teszi számunkra, hogy tovább fejleszthessük egyedi szállítási folyamatainkat és azok minőségét, mindezt…

Read More

Javul a Sümegi Ipari Park megközelíthetősége

Megkezdődött az új ipari út építése a Sümegi Ipari Parkban. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében Sümeg Város Önkormányzata 280,05 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Sümegi Ipari Park további fejlesztéséhez. A beruházás keretében egy új, 1027 m hosszúságú szilárd burkolatú út megépítésére és közvilágítással történő ellátására kerül sor, amely az ipari park egyetlen szilárd burkolatú útját, az Eitner utcát és a 7327. számú országos közutat köti össze. Az építési kivitelezés 2019. október 1. napján megkezdődött. Az új feltáró út legfontosabb feladata a Keszthely/Hévíz/M7 felé induló/felől érkező…

Read More