Közel hatmilliárd forinttal tartoznak a bliccelők a MÁV-Startnak

A jegy nélkül utazók 300 ezer kiszabott bírság után 5,8 milliárd forinttal tartoznak a MÁV-Startnak a szetemberi összesítés szerint – közölte a vasúttársaság.

A tartozásból több mint 586 millió forint a menetdíj, a pótdíj és egyéb költségek meghaladják az 5,2 milliárd forintot – írták.

A MÁV-Start 2014 és 2018 között 288 ezer esetben lépett fel jegy nélküli utazás vagy más szabályszegés miatt mintegy 93 ezer utassal szemben. Közülük 18,5 ezren halmoztak föl négy vagy annál több bírságot. A büntetésekből négy év alatt a menetdíjak 540 millió forintot, a pótdíjak 2,3 milliárd forintot tettek ki. A majdnem 2,9 milliárd forintnyi bírságból 2018 végéig 331 millió forintot sikerült behajtani.

A cég több több mint 19 ezer követelést adott át külső partnereknek jogi és személyes megkeresés útján történő behajtásra. Ezek közül csaknem 800 eset fizetési meghagyásos, 7300 pedig végrehajtási szakaszba jutott. A MÁV-Start saját erőforrással több mint ezer követelésre kezdeményezett jogi eljárást. A követelések érvényesítésére a közlemény szerint minden polgárjogi eszközt igénybe vesznek, ám az együttműködők egyedi fizetési megoldást, részletfizetési lehetőséget és fizetési halasztást is kaphatnak. Hozzátették: a tartozást egyre többen rendezik, hiszen tavalyelőtt 63 millió forintot, tavaly pedig már majdnem 100 millió forintot fizettek be.

A bliccelők csak emelt összegű pótdíj megfizetése mellett válthatnak menetjegyet. A pótdíj összege a vonaton 2600 forint, utólag fizetve 8000 forint, 30 napon túl 12 ezer forint. A tartozást a követeléskezelési és postaköltség, illetve adott késedelmi kamat is növeli.

Így nehéz lesz behajtani a pótdíjakat: felmentette a törvényszék a notórius bliccelőt
Felmentette a Budapest Környéki Törvényszék a csalás vádja alól azt a férfit, aki legalább 760-szor bliccelt a vonaton, mert a bírói gyakorlat szerint a bliccelés nem bűncselekmény. A törvényszék a közleményében azt írta, a férfi 2011 szeptembere és 2016 augusztusa között legalább 760 alkalommal utazott jegy nélkül a Nagykáta-Budapest vasútvonalon. Ez idő alatt a MÁV-nak 870 ezer forint, a pótdíjakkal együtt 11 millió forint kárt okozott. A MÁV jegyvizsgálói már jól ismerték őt, tudták, hogy nincs jegye. Minden alkalommal, amikor elkapták, készségesen együttműködött, kitöltötte és aláírta a dokumentumokat, vállalva, hogy később a jegy árát és a bírságot is kifizeti, de ez soha nem történt meg. Ráadásul a törvényszék szerint ha valaki közreműködik az úgynevezett utasleadási lap kiállításában, akkor a vonatról nem szállítható le, utazása jogszerű, hiszen együttműködő magatartásával arra nyer jogosultságot, hogy eljusson a szándéka szerinti célállomásra.

Kapcsolódi híreink

Leave a Comment