Sztrájkkal tiltakoztak a párizsi közösségi közlekedés dolgozói a francia kormány nyugdíjreformja ellen

Sztrájkkal tiltakoztak pénteken a párizsi közösségi közlekedés dolgozói a francia kormány nyugdíjreformja ellen: a szakszervezetek és a párizsi tömegközlekedési vállalat, az RATP előjelzései szerint a kötelező minimum szolgáltatás 12 évvel ezelőtti bevezetése óta most először példátlan méretű fennakadásokra kell számítani.

A 14 párizsi metróvonalból tízen egyáltalán nem közlekedtek pénteken a szerelvények, a többi négyen pedig csak a járatok negyede indul el, a buszjáratoknak pedig várhatóan csak az egyharmada. A közlekedésben “jelentősek lesznek a fennakadások” – közölte az RATP.

“Ez az első figyelmeztetés” – hangsúlyozta a munkabeszüntetést meghirdető három szakszervezeti tömörülés (Unsa, CGT, CFE-CGC), amelyek “teljes mozgósításra” szólítanak fel a kormány nyugdíjreformja ellen és a párizsi közlekedési dolgozók saját nyugdíjrendszerének megtartása érdekében.

Édouard Philippe miniszterelnök csütörtökön megpróbálta eloszlatni a “félreértéseket” a reform kapcsán. Az ágazatonkénti nyugdíjrendszer eltörlésének és az egységes nyugdíjrendszer bevezetésének menetrendjéről a gazdasági, szociális és környezetvédelmi tanács előtt elmondott beszédében bizalmat kért, valami társadalmi igazságosságot és több párbeszédet ígért.

A francia sajtó arra emlékeztetett, hogy az RATP-nél 2007. október 18-án volt utoljára a pénteken várhatóhoz hasonló megmozdulás, akkor is a nyugdíjrendszernek még Nicolas Sarkozy akkor államfő által meghirdetett reformja ellen. Aznap a vasutasok is munkabeszüntetést tartottak, a párizsi tömegközlekedés pedig szinte teljesen lebénult.

Az Emmanuel Macron államfő által tervezett nyugdíjreform lényege, hogy eddig az vállalatonként, illetve ágazatonként működő 42 féle nyugdíjrendszert egységesítenék. A 42 rendszer három nagy kategóriába sorolható: külön kategóriába tartoznak a közszolgálatban dolgozók (katonák, rendőrök, tanárok), egy másikba az állami vállalatok alkalmazottai, mint például a vasutasok vagy a tömegközeledési dolgozók, míg a harmadikba minden egyéb különrendszer, amelyek előnye, hogy figyelembe veszik egy-egy adott munkával járó fizikai nehézségeket.

A tömegközlekedési dolgozóknál például az éjszakai munkát és azt, hogy a föld alatt folyik a munkavégzés – mondta a France2 közszolgálati televízióban Bertrand Hammache, a CGT-RATP szakszervezet főtitkára. Álláspontja szerint az egységes nyugdíjrendszerrel nem egyszerűen megnőne a szolgálati idő hossza, hanem a járulék összege is magasabb lesz. A tömegközlekedési dolgozók úgy vélik, hogy a foglalkozásuk egyetlen előnye a saját nyugdíjrendszer. A tiltakozók azt is kifogásolják, hogy az egységes nyugdíjrendszer bevezetésekor a nyugdíjalapot nem az utolsó hat havi fizetés, hanem a teljes munkaviszony alatti kereset átlaga adná, ami alapján feltételezhető, hogy több száz euróval csökkenni fog a nyugdíj összege. A Le Parisien című napilap számítása szerint egy 55 és 57 éves kora között nyugdíjba vonuló metrósofőr jelenleg 2500 eurós nyugdíjra számíthat, s ez 20-30 százalékkal csökkenhet a reform után.

Related posts

Leave a Comment